Bemutatkozás
Hoffmann Anna vagyok, 25 éves, korábbi ELTE-s hallgató. Amióta az eszemet tudom, a
tánc szerelmese vagyok és valamilyen formában mindig is műveltem. Korábban 15 évig
versenyszerűen mazsoretteztem, amihez klasszikus balett és társastánc alapokat is
társítottak. Az egyesületben többszörös magyar, Európa és világbajnoki dobogós
eredményem van kis-és nagy csapatban egyaránt. Már itt is valamennyire kibontakoztattam
edzői szárnyaimat: mentorként és koreográfusként is segítettem a lányokat. Ezután az
egyetemi éveim alatt a botot pomponra cseréltem és csatlakoztam az ELTE Cheer Dance
csapatához, aminek azóta is a tagja vagyok - immár 6. éve. Számos fellépésen, hazai és
nemzetközi versenyen szerepeltünk már igen jó eredményekkel. A 2022-es szezonban az a
megtiszteltetés ért, hogy a kezdő táncos és fellépő csapat egyik edzője lehetek. Célom,
hogy a csapat tagjai megfelelő alap tudást szerezzenek meg a Performance cheer-ben,
valamint jó hangulatú, de kihívásokban gazdag edzéseken vehessenek részt, felkészítve
őket fellépésekre, versenyekre. Ezen felül igyekszem a korábban megszerzett
tapasztalataimat maximálisan átadni, és a kedvenc mottóm szerint tanítani őket: "Do it with
passion, or not at all."
Edzés időpontok
7. Performance Cheer (kezdő táncos edzések)
Kedd, 18:30 - 20:00
Hoffmann Anna
|
Olajos Judit
Csütörtök, 18:30 - 20:00 Hoffmann Anna | Olajos Judit
Csütörtök, 18:30 - 20:00 Hoffmann Anna | Olajos Judit