Döntésre várnak: mégsem kell búcsút vennie cheerleadereinknek az EB-ezüsttől? – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

Döntésre várnak: mégsem kell búcsút vennie cheerleadereinknek az EB-ezüsttől?

Csak ideig-óráig örülhettek felhőtlenül az ELTE Coed Team tagjai a 2016-os kontinensviadalon elért második helyezésük megismétlésének – majd jött a hidegzuhany. Május végi cikkünkben adtunk hírt arról, hogy a Győrött magyar bajnokságot nyert egyetemi  csapatunk három – Freestyle Pom, Senior Coed Team és Senior All Girl Team – kategóriában is kvalifikálta magát a prágai Európa-bajnokságra. A július végi nemzetközi eseményen 40 ország 3500 sportolója mérte össze szurkolói- és tánctudását a 13 ezer néző befogadására alkalmas Tipsport Arénában.

Az ELTE Coed Team előző évi sikerei után reménytelien vágott neki az Eb-nek. Esélyeshez méltó produkciójukat a pontozóbírák a második legjobbnak találták a tizenhét csapatos mezőnyben, mégis csehül járhatnak. Egy nem pontos szabályértelmezés okán pontlevonással sújtották együttesünket, amely a jelenlegi állás szerint az ötödik helyig szorult vissza. Ugyanakkor még a Magyar Szövetség sem ismeri el a már említett szabályt, így óvást nyújtott be társulatunk. Az ügyben immáron az Európai Cheer Szövetség állásfoglalását várja mindenki.

Előrébb lépett kategóriájában az ELTE Performace Cheer Team is. Ugyan a Freestyle Pom válfajában évről évre nő a résztvevők létszáma, de tudatosan építkező csapatunk a 24 indulót felvonultató mezőnyben a 16. pozícióba táncolta magát. 

Zárszóként, vagy az óvás eredményétől függően vigaszdíjként: a dobogó legalsó fokára küzdötte fel magát a Magyar All Girl Válogatott, amelynek sikeréhez nem kevesebb mint 9 sportolónk, valamint a nemzeti csapat vezetőedzőjévé avanzsált frontemberünk, Nagy-Kismarci Bence járult hozzá tevékenyen.

Galéria: https://www.eltecheer.hu/gallery/europa-bajnoksag-2017-praga

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk