Két ezüst, egy bronz Ausztriában – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

Két ezüst, egy bronz Ausztriában

Egyesületünk a hétvégén Ausztriában a Vienna Classics-on versenyzett, ahol a hazai osztrák csapatok mellett versenyzők érkeztek Csehországból, Oroszországból valamint Lengyelországból! Három egységünk, az ELTE Dance, Coed, valamint All Girl Team-ek szépen helytálltak a nemzetközi mezőnyben.

Az ELTE Coed Team gyakorlatában sajnos voltak hibák, azonban a gyakorlat így is elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a csapat megvédje tavalyi 2. helyét és ismét ezüstéremmel térjen haza.

All Girl csapatunk az ELTE Supernova első nemzetközi versenyét zárta egy apró rontástól eltekintve hibátlan gyakorlattal. A lányok az elmúlt egy évben hatalmas fejlődésen mentek keresztül amit a pontozóbírák igen magas pontszámokkal jutalmaztak. Előttünk a házigazda Vikings csapata zárt.

Szintén először debütált nemzetközi porondon az ELTE Cheer Dance Team vadonatúj koreográfiája. Igaz a lányok nagy része már több külföldi versenyen vett részt, de sok új csapattagnak ez volt az első határon túli versenye! Egy erős mezőnyben a lányok a bronzérmet szerezték meg.

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk