ICU World Cheerleading Championship – a világ legrangosabb cheer versenye – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

ICU World Cheerleading Championship – a világ legrangosabb cheer versenye

Éppen ma, 2022 április 20-án vette kezdetét a világ legnagyobb presztízsű cheer versenye, az ICU World Cheerleading Championship. A versenyt természetesen minden évben a cheerleading őshazájában, az Amerikai Egyesült Államokban rendezik meg, a helyszín pedig nem is lehetne ennél amerikaibb: Orlando, Disney World.

És hogy miért ez a legrangosabb verseny? Milyen kategóriák vannak? Láthatunk-e magyar indulókat? Hol lehet követni a versenyt?

Az alábbi posztban minden kérdésre választ kaphatunk!

Minek a rövidítése az ICU?

Az ICU, vagyis International Cheer Union egy nemzetközi sportszövetség,  amelyet 2004-ben alapítottak. Napjainkban 116 ország cheer szövetsége tartozik hozzá, az ICU keretei között versenyző sportolók száma pedig megközelíti az 5 milliót.

Az ICU-t 2021 júliusában ismerte el az International Olympic Committee (IOC) teljes jogú tagjának. Ez egy történelmi pillanat volt a cheerleading fejlődéstörténetében, mivel így lehetőség nyílt rá, hogy a cheerleading egy nap felvételt nyerhessen az Olimpia programjába. Kis szerencsével, a 2028-as játékokon Los Angelesben ez az álom valóra válhat majd!

International Cheer Union Logo (PRNewsFoto/International Cheer Union)

 

Miért az ICU World a világ legrangosabb versenye?

Ezt a megállapítást sokan vitatják, ugyanis a cheerleading világában több tekintélyes világversenyt is rendeznek minden évben. A különbség köztük óriási, de nem a sportolók teljesítményének színvonalában keresendő. Az ICU egy olyan globális sportszövetség, aminek legfőbb célja, hogy a cheerleading olimpiai sportággá válhasson, és így a versenyeken is az országok válogatott csapatait helyezik előtérbe.

Ezzel szemben az ICU-val párhuzamosan léteznek más (globális) cheer szövetségek is, amik az all star cheerleadingre és így a különböző klub csapatokra fektetik inkább a hangsúlyt. Ilyen nagyobb szervezet például az USASF (U.S. All Star Federation) és az IASF (International All Star Federation), az általuk rendezett legnagyobb versenyek pedig a The Cheerleading Worlds és a The Summit. Ezeken a versenyeken tehát nem országok válogatott sportolói, hanem klubcsapatok mérkőznek meg egymással, a szabályok pedig gyakran nagyon eltérőek az ICU World Championshipen érvényben lévőktől.

Különbség lehet a gyakorlat hossza, a sportolók létszáma, a talaj típusa (rugós vagy rugó nélküli), és a megengedett elemek nehézségi szintje között is, valamint abban, hogy tartozik-e a gyakorlatokhoz szurkolás. (A versenyszerű cheerleadingben szurkolásnak tekintjük azt a rövid gyakorlatrészt, ahol a sportolók zene nélkül, kiabálva szurkolva mutatnak be dobásokat és emeléseket, miközben a lányok pomponokat és táblákat, a fiúk pedig megafonokat is használhatnak.)

Bal: az USA sportolói az ICU World Championshipen, Jobb: A Cheer Athletics sportolói a Worlds-ön

Milyen kategóriák vannak az ICU World Cheerleading Championshipen?

Cheerleading

Cheerleading kategóriában összesen 9 alkategóriát találhatunk. Mindegyik kategóriának kötelező eleme a szurkolás (minimum 30 másodperc), a gyakorlat zenés részének hossza pedig maximum 2 perc 15 másodperc lehet. A versenyzők a gyakorlatot nem rugós talajon mutatják be.

(1) All Girl Elite és (2) All Girl Premier

Ezekben a kategóriákban csak lány csapatok versenyezhetnek, egy csapatban minimum 16, maximum 24 sportoló lehet, az alsó életkori határ 16 év.

Egy ország csak egyetlen all girl csapatot nevezhet a versenyre, választaniuk kell tehát, hogy az Elite vagy a Premier kategóriában szeretnének indulni. Mivel a kettő közül a Premier számít nehezebbnek, ezért az az ország, amelyik korábban már nyert Elite kategóriában, már csak Premier kategóriában indíthat csapatot. Az All Girl Premier kategóriát hosszú ideje dominálta az USA, éppen ezért hatalmas eredmény, hogy az elmúlt években a finn női válogatott már háromszor is elhódította tőlük az aranyat. (Frissítés: 2022-ben ismételten, immár negyedszer is!)

(3) Coed Elite és (4) Coed Premier

Minden ugyanaz, mint a fenti all girl kategóriákban, de itt a csapatokban fiúk és lányok is vannak, általában 1:1 arányban. Coed Premier kategóriában az USA mindezidáig egyetlen év kivételével (2015-ben Chinese Taipei nyert) verhetetlennek bizonyult.

ParaCheer

A cheerleading egy veszélyes, komoly fizikai igénybevételt jelentő sport, éppen ezért azt gondolhatnánk, hogy itt nincs lehetőség parasportra. Ez azonban szerecsére nem így van, az alábbiakból is világosan látszik, hogy az ICU nagy hangsúlyt fektet az inklúzióra a különböző para kategóriák létrehozásával. Ezen kategóriák legszebb eleme, hogy a legtöbben nincsenek elszeparálva egymástól a sérült és ép sportolók, hanem együtt alkotnak egy csapatot, a hagyományos elemek kreatív átalakításával.

(5) Adaptive Abilities Unified Median, (6) Adaptive Abilities Unified All Girl Advanced, (7) Adaptive Abilities Unified Coed Advanced

Ezekben a kategóriákban fizikai fogyatékossággal élő sportolók versenyezhetnek egy csapatot alkotva ép sportolókkal. A csapatok legalább 25%-a fizikai fogyatékkal élő sportoló kell hogy legyen.

(8) Special Abilities Unified Intermediate, (9) Special Abilities Traditional Intermediate

Ebben a két kategóriában a szellemi fogyatékkal élő sportolóknak van lehetősége versenyzésre. A különbség a két kategória között, hogy míg az Unified-ban 1:1 arányban vannak a szellemi fogyatékkal élő és az ép sportolók, addig a Traditonal kategóriában induló csapatokban kizárólag szellemi fogyatékkal élő sportolók lehetnek.

Performance Cheer

Performance Cheer kategóriában is 9 alkategóriát találhatunk. A gyakorlatok itt csak zenés részből állnak, hosszuk egységesen 2 perc 25 másodperc lehet. A kategóriák között nincs nemek szerinti megosztás, a táncosok kemény talajon mutatják be koreográfiájukat.

(1) Hip-hop

A versenyzők hip hop koreográfiát mutatnak be némi akrobatikával fűszerezve. Ezek lehetnek egyéni elemek, például szaltó, vagy nem túl magas csoportos emelések, dobások. A csapat tagjai lehetnek fiúk és lányok egyaránt, öltözéküket koreográfiájuk stílusa határozza meg.

(2) Pom

A veresenyzők pom dance koreográfiát mutatnak be, kötelező kellékük a kisméretű (a légellenállás csökkentése érdekében) pompon. A pom elejtése pontlevonást von maga után. A csoportos emelések megengedettek.

(3) Jazz

A versenyzők jazz koreográfiát mutatnak be, és bár a mozdulatok a Pom kategóriához hasonlóan itt is feszesek és pontosak, az egész koreográfia sokkal lágyabb és líraibb. Kiegészítő kellékük nincs, a kisebb csoportos emelések itt is megengedettek.

(4) Adaptive Abilities Unified Hip Hop, (5) Adaptive Abilities Unified (Pom), (6) Special Abilities Unified Hip Hop, (7) Special Abilities Unified Pom, (8) Special Abilities Traditional Hip Hop, (9) Special Abilities Traditional Pom

Doubles

Míg a fenti kategóriák mind csapatokra vannak szabva, az utolsó nagy kategória a duóké. Bár régen több kiskategóriás versenyszám is létezett az ICU versenyein, az olimpiai sporttá válássá való úton ezek egyre inkább lemorzsolódtak (pl.: cheerleading partner stunt és group stunt kategóriák). A duó kategóriában tehát mindössze két tácos alkategóriát találhatunk. A gyakorlatok itt is csak zenés részből állnak, hosszuk maximum 1 perc 30 másodperc lehet.

(1) Hip hop doubles

A párosok lehetnek egyneműek vagy vegyesek is, alacsonyabb szintű akrobatikus elemek itt is megengedettek.

(2) Pom doubles

A párosok lehetnek egyneműek vagy vegyesek is, alacsonyabb szintű akrobatikus elemek itt is megengedettek.

Láthatunk-e magyar cheerleadereket is az ICU World Championshipen?

Idén biztosan nem, de volt már rá példa, 2016-ban és 2017-ben, amikor Magyarországról elsőként Szabó Hanna és Balogh Patrícia versenyzett Pom double kategóriában. (A Magyar Cheer Szövetség 2015 óta tagja az ICU-nak.) Sajnos a hihetetlenül magas költségek miatt (nevezési díj, szállás és utazás) nagyobb, 20-25 fős hazai csapatokat nem igazán fogunk látni mindaddig, amíg a sportolóknak önerőből kellene előteremteniük a részvételhez szükséges fejenként több mint félmillió forintot.

Balogh Patrícia – ICU World Championship (2016)

Hol lehet nézni a versenyt?

Szerencsére van ingyenes online közvetítés, amit az alábbi linken lehet követni:

https://internationalcheerunion.org/

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk