Gerlei Anna – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

Szerző: Gerlei Anna

Road to Orlando 6 – Még két nap nyár és a hazaút

Április 22 A döntő utáni két utolsó napunk Amerikában a felhőtlen nyaralás jegyében telt. Szombaton felkerekedtünk és elautóztunk Daytona Beachre meglátogatni a Netflix Cheer című sorozatából ismerős híres versenyhelyszínt, a Bandshellt. A szinte kötelező stunt fotók letudása után, a következő pár órát az óceánparton töltöttük. Volt aki a napsütést, mások az embermagas hullámokat élvezték a …

Bővebben

Road to Orlando 5 – A döntő

Április 21 Elérkezett a döntő napja! Mivel csak kettőre kellett odaérnünk, a csapat végre nyugodtan készülődhetett. Ahogy aztán egyre közelebb és közelebb értünk az ESPN-hez, úgy szorult össze egyre inkább többeknek is a gyomra. Volt akinek azért, mert tegnap már egyszer hibátlan gyakorlatot csinált, és nagy volt rajta a nyomás, hogy ezt megismételje. Mások épp …

Bővebben

Road to Orlando 4 – Megnyitó és elődöntő

Április 19 szerda A szerdai nap már teljesen a verseny szellemében telt, a napot ismét a híres football fielden indítottuk egy második szabadtéri edzéssel. Bár a nap már kora reggel is erősen perzselt, a hőmérséklet még éppen elviselhető volt. Szerencsénk volt, mert kilenckor az elsők között érkeztünk, így bőven volt helyünk gyakorolni. Látszott a csapaton, …

Bővebben

Road to Orlando 3 – NASA, Harry Potter, Disney és az első hivatalos edzés

Április 17 hétfő A hétfői nap pihenőnap volt, így lehetőségünk volt egy hosszabb, egésznapos programra is. A csapat egyik fele úgy döntött, hogy a NASA látógatóközpontjába, a Kennedy Space Centerbe megy, míg a másik fele az Universal Studio vidámparkját fedezte fel. Ez utóbbi azért is vonzott sokakat, mert itt található több Harry Potter tematikájú játék, …

Bővebben

Road to Orlando 2 – Az első napok a floridai nyárban

Április 15 szombat Szombat reggel az utazástól ugyan kicsit meggyötörve ébredtünk, de aztán felkerekedtünk, hogy bevásároljunk a közeli boltban. Már az utakon is szembesültünk vele, hogy itt, Amerikában valahogy minden nagyobb, mint otthon. Hatalmas autók mindenütt, a bolt pedig akkora nagy, mint nálunk a legnagyobb hipermarketek. A hihetetlen áruválaszték szinte sokkolt minket, órákig tartott, mire …

Bővebben

Road to Orlando 1 – Az utazás

Rendhagyó posztsorozat következik, a magyar csapat amerikai élményeiből. Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok életünk egyik legnagyobb kalandjára! Április 13-án kora délutántól kezdve szinte folyamatosan zizegtek a telefonok a magyar csapat tagjainak a zsebében.  – A kontaktlencse tartóban lévő folyadék az ugye nem számít? – Gazdatestet keresek (leginkább hímneműt),aki a kimaradt folyékony smink cuccaimat átviszi -Hoz …

Bővebben

Ennyit változott a cheer divat az elmúlt 120 évben

Napjainkban a cheerleaderek fellépő ruhája nem sokban tér el a hasonló akrobatikus sportot űző sportolók mezétől. Elasztikus anyag, ami szabad mozgást tesz lehetővé, testhezálló fazon és élénk színek, esetleg strassz díszítés. A lányok szoknyája minden esetben rövid, leginkább szűk fazonú, és teljesen elfogadottak a kétrészes, a hasat megmutató ruhák is. De persze ez nem volt …

Bővebben

Egy nemzetközi verseny belülről

Mivel Magyarországon a cheer még fiatal sportnak számít, a hazai versenyek is ennek megfelelően családiasak. Van, hogy a sportolók nyomdát kapnak a kezükre, a nézők pedig színes karszalagot, de a beléptetés után igazából már mindenki szabadon mozoghat a verseny helyszínén, a csarnokban nincsenek elkülönített szektorok. Bár van előre beosztott melegítési idő, de ezt igazán komolyan …

Bővebben

Cheerleading, akrobatikus torna és sportaerobik – Mi a különbség közöttük?

Párosok vagy triók, esetleg nagyobb csapatok, emelésekkel és dobásokkal tarkított dinamikus koreográfiát mutatnak be zenére, mi az? Ez a definíció akár három különböző sport leírása is lehetne, amit a laikusok gyakran összetévesztenek egymással: Cheerleading,  akrobatikus torna vagy régi nevén sportakrobatika, valamint sportaerobik vagy kevésbé ismert nevén aerob torna. Miben hasonlítanak ezek a sportok és miben …

Bővebben

Nagy cheer cipő kalauz

A cheerleadinghez szerencsére nincs szükségünk semmilyen speciális felszerelésre vagy öltözékre, főleg a kezdetekkor. Nem kell más, mint egy kényelmes edző ruha (flyereknek érdemes testhezálló fazont választani), egy pár tiszta talpú, benti használatra fenntartott sportcipő, és már mehetünk is az első cheer edzésünkre. Ha azonban megtetszik a sport, egyetlen kiegészítőre mégis érdemes idővel beruházni, ez pedig …

Bővebben

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk