Road to Orlando 3 – NASA, Harry Potter, Disney és az első hivatalos edzés – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

Road to Orlando 3 – NASA, Harry Potter, Disney és az első hivatalos edzés

Április 17 hétfő
A hétfői nap pihenőnap volt, így lehetőségünk volt egy hosszabb, egésznapos programra is. A csapat egyik fele úgy döntött, hogy a NASA látógatóközpontjába, a Kennedy Space Centerbe megy, míg a másik fele az Universal Studio vidámparkját fedezte fel. Ez utóbbi azért is vonzott sokakat, mert itt található több Harry Potter tematikájú játék, valamint a Roxfort kastély élethű mása is.
A NASA járók többek között láthattak igazi rakétákat, fényképezkedhettek űrhajós ruhában, megnézhették az Atlantis űrsiklót, és még egy  kilövés szimulátort is kipróbálhattak.
A park hatalmas volt és teljesen interaktív, egy-egy 4D-s filmvetítésnél pedig még az elsuhanó űrhajók szele is megcsapott minket.
A vidámparkosok sem unatkoztak, a park félelmetesebbnél félelmetesebb hullámvasútakkal várta őket, amik a létező minden irányba pörögve repítették utasaikat hihetetlen magasságokba, majd mélységekbe. A Harry Potter világából ismerős varázsló település, Roxmorts élethű mása is megdobogtatta a HP rajongók szívét,  Roxforti kastély meglátogatása pedig sokaknak bakancslistás élmény volt.
Április 18 kedd
A kedd hosszú és élménydús nap volt a csapat számára. A reggelt egy rövidke vidámparkozással indítottuk, aminek technikai okai voltak, a szabályok miatt csak így mehettünk vissza délután. Szinte épphogy csak beszaladtunk körülnézni, majd indultunk is a verseny regisztrációs központjába, hogy ott megkapjuk a hivatalos pass-ainkat, és belépőkártyáinkat, amikkel majd a versenynapokon beléphetünk a sportcsarnokba.
Ezután következett az első hivatalos edzésünk a versenycsarnok egyik melegítőtermében. Az ilyen edzéseknél nagyon szigorú menetrendet kell betartani, a talajon minden csapatnak mindössze 20 perce van, hosszabbítási lehetőség nincs, akkor sem, ha nem végeznek időre. A melegítőcsarnok lenyűgöző volt, a hatalmas teremben hat szőnyegen edzettek egymás mellett a különböző nemzetek csapatai. Egyszerre hat irányból szólt a zene, vagy harsogott a szurkolás, ami nem könnyítette meg a koncentrációt, különösen a nagy időnyomás alatt. A magyar csapat ennek ellenére sikeres edzést könyvelhetett el, sokakat a kavargó cheeres káosz még motivált is. Az edzés másik fontos célja az volt, hogy a safety judge (az a bíró, aki a cheer biztonsági szabályainak betartásáért felel) szemrevételezhesse a gyakorlatunkat. Szerencsére egy kisebb apróságtól eltekintve mindent rendben talált, így emiatt legalább már nem kell izgulnia a csapatnak. (A biztonsági szabályok megszegését a zsűri súlyos pontlevonásokkal bünteti, amin akár helyezések is múlhatnak.)
Az edzés után végre igazán belevethettük magunkat a vidámparkozásba. Mindenki úgy döntött, hogy a Magic Kingdom nevű parkba megy aznap, aminek közepén áll az ikonikus Hamupipőke kastély. Hullámvasutazás, körhintázás és fagyi evés volt a program este kilencig, amikor a park összes látogatója (több tízezer ember) gyűlt össze a kastély előtt, hogy megnézzék a Happily Ever After fantázianevű tűzijáték és lézershowt. Ez utóbbi hihetetlen élmény volt, a jól ismert Disney dalok és a kastély fölött eldurranó tűzijátékok egyvelege olyan megható volt, hogy többen meg is könnyezték.
A parkbeli élményektől feltöltődve, de a hosszú nap után fáradtan tértünk vissza a szállásunkra, tudva, hogy másnap lesz az utolsó edzésünk, este pedig már kezdetét is veszi a verseny megnyitó ünnepsége.
A magyar csapat csütörtökön, hazai idő szerint 18:15–kor lép talajra az elődöntőben, az élő közvetítést az alábbi linken lehet követni:
https://internationalcheerunion.org/
Frissítés:
A csapat bejutott a döntőbe, pénteken (április 21), magyar idő szerint 22:15-kor lépnek talajra.

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk